Örök dilemma és igazi megosztó téma a szülők és gyermekek együtt alvásának kérdése. Ki erre, ki arra esküszik, valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy melyik a jobb, hiszen sem a szülők, sem a gyermekek nem egyformák.

Az együtt alvás kérdése nemcsak a szülőket, de a szakembereket is megosztja. Az, hogy a gyermek a szülei ágyában, esetleg kiságyban – de a szüleivel egy szobában – vagy külön helyiségben alszik, az attól függ, hogy mi felel meg leginkább a szülők és gyermekeik igényeinek. Nincsenek szabályok, de befolyásolnak minket a társadalmi és családi minták és elvárások.

Amikor még nagyon picik...

 

A babák az első hetekben nem tesznek különbséget nappal és éjszaka között, alapvetően evés után szinte egyből vissza is alszanak.

– Én ezt használtam ki. Úgy gondoltam, hogy eleve ahhoz szoktatom, hogy a mellettünk lévő szobában alszik, résnyire nyitva hagyom az ajtót, és amikor hallom, hogy ébredezik, átmegyek és megetetem – meséli Csilla, a ma már hatéves Zolika anyukája. – Mindig is külön szobában aludt, ehhez szokott, így volt jó neki, és később sem volt probléma: nem is próbált bekéredzkedni a mi ágyunkba.

 

A nyugati társadalmakban többnyire külön szobában alszanak a gyermekek, így szüleik is nyugodtan pihenhetnek. Van azonban, amikor nincs is lehetőség külön alvásra, hiszen a lakásméretekből adódóan egyetlen hálószoba van, nyilvánvaló, hogy akkor a gyermek a szüleivel egy szobában alszik, bár az egyáltalán nem evidens, hogy egy ágyban is. Az együtt alvást ellenzők szerint az egy ágyban alvás balesetveszélyes, valamint elkényeztetést von maga után, és állítják, hogy többnyire a gyermek később sem szeretne majd külön aludni.


Ne hagyjuk magára a gyereket!

– Ez a forma is működhet tökéletesen már újszülöttkortól is, de az éjjel gyakran felébredő gyermeket nem szabad sírni hagyni, mondván, „majd belefárad a sírásba, és elalszik egyszer” – mondja dr. Kollár Katalin házi gyermekorvos. – Ez később ugyanis akár lelki problémák forrása is lehet. Mindig meg kell nézni, hogy miért sír, és próbálni megvigasztalni. Fontos, hogy úgy érezze, biztonságban van, és számíthat a szüleire.

A szakember szerint az nem fedi a valóságot, hogy a gyermek, ha sírni hagyjuk éjszaka, az önálló alvást fogja elsajátítani. – Egészen egyszerűen csak kimerülten és csalódottan alszik el – állítja a doktornő. – Nem fogja érteni, hogy azok, akikre addig bizton számíthatott, most miért hagyják egyedül, amikor neki szüksége lenne rájuk. És ez a „bizalmi válság” aztán akár a későbbi életére is kihathat.

 

Fontos az esti szertartás

Persze ez nem azt jelenti, hogy minden éjszakát azzal kellene tölteni, hogy a gyermeket vigasztaljuk. Az anyák egy idő után tudják, hogy melyik a „valódi” sírás, amikor ténylegesen valami baj van, és mikor történik mindez azért, mert „csak” nincs kedvük aludni, és így másokat sem hagynak. Sokat segíthet, ha minden este ugyanazt a „rituálét” csináljuk végig, mert egy idő után megszokja, hogy például az esti mese után lámpaoltás és alvás következik.

– A kislányom kezdetektől fogva egy ágyban alszik velem. Ma már kilencéves, de még mindig egy szobában alszik velünk, igaz már nem egy ágyban velem, de odahozza a matracát az ágy mellé a szőnyegre – meséli Viven anyukája, a vidéken élő Marcsi. – Ha véletlenül mégis elaludna a saját szobájában egyedül, akkor éjszaka költözik át, ami még rosszabb, mert úgy mindenkit felébreszt.

Veszélyben lehet a párkapcsolat

Kapcsolódó fórumok, oldalak: • Fórum: Alvás, altatás » • Fórum: Alvás – hol? » • Alvás.lap » • Baba.lap » • Szülő.lap »

A szakember szerint az együtt alvást csak akkor szabad „erőltetni”, ha azzal mindkét fél – tehát az anyuka és az apuka is – egyetért, mert a párkapcsolat rovására nem mehet. Gyakran előfordul, hogy az apuka már az első napokban másik helyiségbe költözik, hogy pihenni tudjon, hiszen ő másnap nem hivatkozhat a munkahelyén arra, hogy a gyermek éjszakai sírása nem hagyta aludni, és így nem tudta kipihenni magát. Megoldást jelenthet az is, ha nem a szülőkkel egy ágyban, de egy szobában alszik a gyermek. Sokan a levehető rácsos ágyra „esküsznek”, amellyel elérhető, hogy az anya egy mozdulattal mellére tehesse az újszülöttet, amikor az éjszaka megéhezik és sírni kezd.

– Sokan azért veszik a gyermeket maguk mellé, mert már annyira fáradtak a sok éjszakázástól, hogy erejük sincs óránként kimászni az ágyból – mondja a doktornő. – Egyfajta megadásból, „minden mindegy, csak aludhassunk végre egy kicsit”. Ráadásul sok anyuka úgy tartja, hogy egész nap a gyermekével foglalkozik, ezért éjszaka „jár neki” a jól megérdemelt pihenés. A lényeg mindig az, hogy minden család megtalálja a számára leginkább megfelelő, legkevesebb problémával járó megoldást: legyen az együtt alvás vagy külön alvás.


Leszoktatás?

Fontos kérdés, hogy meddig „egészséges” az együtt alvás. Erre sincsenek szabályok. Amikor éjszaka már nem eszik a gyermek, el lehet kezdeni „átszoktatni” a külön szobára, mert mindenkinek kényelmesebb és pihentetőbb ez a változat. Azonban ez nyilvánvalóan nem megy egyik percről a másikra. A szokás nagy úr: ha eddig a szülőkkel szundított a gyermek, akkor akár hetekig, de hónapokig is eltarthat, amíg ébredés, félelem és sírás nélkül egyedül is álomba merül a saját kis birodalmában. Ebben is sokat segíthet, ha elmagyarázzuk neki, hogy semmitől sem kell félnie, ha égve hagyunk egy kis jelzőlámpát, arra az esetre, ha felébred, és hirtelen nem tudná, hogy hol van. Az ajtót se zárjuk rá, hagyjuk résnyire nyitva, hogy hallja a hangokat, az minden gyermeket nyugalommal tölt el, hogy a megszokott hangokat hallja elalvás előtt.

Sok párkapcsolat ott „reked meg”, hogy a baba érkezésével egymásra kevesebb idő jut. Az anyánál egy ideig természetes, hogy a szexuális élmények kevésbé foglalkoztatják, mint a baba megszületése előtt. Ha az újszülött egy ágyban alszik a szülőkkel, még inkább hátráltatja, hogy a szülők visszarázódjanak, és újrakezdjék szexuális kapcsolatukat. Amennyiben a gyermeket külön szobába szoktatják, ez is hamarabb oldódik meg, ami azért is fontos, mert ez az érzelmi kapcsolatra is hatással van. Fontos, hogy a harmónia a szülők között is meglegyen, és ne feledkezzenek meg önmagukról és saját igényeikről sem – ez nem jelenti azt, hogy a babát kevésbé szeretnék.