törzs is megváltoztatta szerkezeti tulajdonságait, így a lakosság védtelenebb ellenük.

Angliában és Svédországban már kimutatták az influenza A vírusát, Ukrajnából pedig járványról érkeztek jelzések.

Az Európai Unió tagállamai közül két országban, Angliában és Svédországban már megjelent az influenza A vírusa, de Magyarországon még nem mutatták ki - mondta el a sajtótájékoztatón Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezető szakorvosa.

A szakemberek ebben a szezonban az előző évinél súlyosabb járványra számítanak, mert három infuenzatörzs is megváltoztatta szerkezeti tulajdonságait, így ezek ellen nincs védettségük az embereknek.

Az influenza elleni új vakcina az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ajánlása alapján készült, és hétfőtől már kérhetik azok, akik be szeretnék oltatni magukat. Falus Ferenc országos tisztifőorvos azt mondta: bízik benne, hogy idén többen kérik a védőoltást. Az előző szezonban 1,1 millióan oltatták be magukat, közülük 60 ezren voltak olyanok, akiknek nem térítésmentesen járt, hanem fizettek érte.

Az előző télen a járvány nem volt súlyos, az idei év első és hetedik hete között 250 ezer megbetegedést regisztráltak. Az országos tisztifőorvos szerint azonban a védőoltás nélkül hatszor ennyien betegedtek volna meg.

Falus Ferenc úgy fogalmazott: ha már a szezon elején sokan beoltatják magukat, és decemberben jelezni tudják, hogy szükség van még vakciára, akkor lesz elegendő oltóanyag az egész szezonra. Az oltóanyag a beadása után hét nappal már hat, a teljes védettséget 21 nap alatt alakítja ki. A jelzések szerint Ukrajnában már járvány van, erről most próbál pontos információkat szerezni az ottani hatóságoktól az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.

A sajtótájékoztatón Falus Ferenc bemutatta azt a most elkészült tanulmányt is, amely az influenzajárvány becsült költségeit mutatja be. Az előző szezonban a 2007. év 45. hetétől a 2008. év 20. hetéig figyelték a járvány direkt és indirekt költségeinek alakulását. Eszerint az influenza összesen 3,5 milliárd forintba került. Ebből 1,3 milliárdba került az oltóanyag, de több mint 1 milliárd forintra becsülik azt a költséget, amit az influenzások munkából való kiesése okozott, és emellett a gyógyszerekre 770 millió forintot költöttek a betegek.