Kikészít a férjem exfelesége! - Soma Mamagésa válaszol

Szia, Soma!

Harminchat éves vagyok. Van egy csodálatos társam, a férjem, aki a másik felem. Vele együtt kaptam egy gyermeket, aki számomra ajándék, és aki úgy fogad el, mint egy második anyukát…

A bajom igazából a párom volt feleségével van. Nem tudom, hogyan vagy miképp, de az évek alatt úgy alakultak a dolgok, hogy már az is idegesít, hogy létezik. Az elején nem volt gond, mert nem ismertük egymást személyesen. Aztán, ahogy jöttek az iskolai ünnepségek, rendezvények, nem lehetett elkerülni a dolgokat.
Tudom, hogy utál, és ellenem beszél a gyereknél, mert ő mindent elmesél nekem. Lehet, hogy ez indította el bennem azt az elutasítást iránta, amely mára kialakult. Azt tudni kell, hogy ő engem hibáztat azért, hogy a házasságuk tönkrement (sajnos vagy nem sajnos, mi akkor ismerkedtünk meg), és ő mindent az én számlámra ír.
Megpróbáltam vele beszélni, de ő nem hajlandó velem találkozni és beszélni. Sajnos konkurenciát lát bennem a gyerek miatt, és nem tudja elfogadni, hogy foglalkozom vele, és gondoskodom róla. Mivel elég sokat van nálunk, így ezt nehéz is lenne elkerülni. Ő így nő fel, neki az a természetes, hogy én vagyok, hogy mi együtt egy család vagyunk.

Sajnos az ex mindig bekavar, és a férjemet is úgy rángatja, ahogy neki tetszik, mert a jelszó mindig: „a gyerek miatt”. Azt gondolja, hogy a férjem még felelős érte, és nem tudja elfogadni, hogy már nincs vele. Biztos, hogy sokat javulna a helyzet, ha találna magának valakit, de sajnos ez nem jön össze. (Talán mert nem tudja lezárni a múltat.) Engem meg sajnos már teljesen kiborítanak ezek a dolgok, és már nincs erőm vele foglalkozni. Sokáig tűrtem a dolgokat (az ellenem beszélést, a férjem rángatását, hogy én vigyázzak a gyerekre, ha programja van, az állandó telefonálgatását minden kis ürüggyel, a pénzkéréseket, hogy úgy tekint a férjemre, mintha még az övé volna), de most már nem megy, és minden apróságon felhúzom magam. Sajnos már az egészségemre is hatással van, állandóan hányingerem van és fáj a gyomrom.

Nagyon szeretnénk gyereket, de azt hiszem, amíg ilyen állapotok uralkodnak, addig nem jön össze. Semmi szervi bajom nincs, tudom, hogy ez mind pszichés. Elkezdtem egy természetgyógyászhoz járni, ő is azt mondta, hosszú út van előttem. Kíváncsi lennék a te véleményedre is. Mit tehetnék, hogy ne foglalkozzam vele?

Előre is köszönöm!

N.

Kedves N.!

Az utolsó mondatodról eszembe jutott egy zen tanmese:
A mesterhez odamegy a tanítványa, és azt kérdezi:
– Mester! Húsz éve vagyok a tanítványod. Húsz éve töretlen szorgalommal küzdök, törekszem, hogy megvilágosodjam. Mondd, mit tegyek még annak érdekében, hogy végre megvilágosult legyek?
Erre a mester annyit válaszolt:
– Menj haza, és ne gondolj többet a majmokra!

Abszolút benne van a lényeg. A törekvés, az akarás, hogy ne foglalkozz vele, már eleve magában rejti az ellentmondást, hiszen amivel nem akarunk foglalkozni, azzal foglalkozunk. (A tanítványt az akadályozta a megvilágosodásban, hogy meg AKART világosodni.) Úgyhogy most próbáld ki azt, hogy nem állsz ellen az érzéseidnek! AKARJ vele foglalkozni! Hajtsd magad egyre inkább, éld meg az érzéseidet! Add ki a haragodat, ne nyomd le magadban! Ne akarj jó lenni, hányd ki magadból mindazt, ami a szívedet nyomja! Mondd el a párodnak, barátaidnak, könnyíts a lelkeden! A gyermeket viszont kíméld meg ettől, előtte soha ne minősítsd az édesanyját! Ez hihetetlen zavart okozna benne. (Épp elég az, amibe belekerült.)

Miután kiadtad, megélted a dühödet, felháborodottságodat, a következőket javaslom. Ha lecsillapodtak az indulataid, beszélgess el a pároddal. Próbáld meg vele megértetni, hogy bár a szülői kapcsolat révén örökre össze lesz kapcsolva volt feleségével, mégis nagyon fontos meghúznia a saját autonómiájának határait. Minden felnőtt ember saját magáért felelős. Fontos a párodnak tudatosítania magában azt, hogy ő nem felelős a volt feleségéért. Az, hogy az exfeleség nem tudja megemészteni, hogy már nem ő van a volt férje oldalán, kizárólag az ő saját problémája. Ameddig a párod ezt nem tudatosítja magában, addig az ő részéről sincs esély a volt asszonyka elengedésére. Amíg lelkiismeret-furdalása van vele szemben, amíg kompenzálni akar, addig egyikőjük sem lesz képes tisztán a jelenben lenni, és egy másik párkapcsolatnak átadni magát. Minden kapcsolat harmóniája a függetlenség és az elkötelezettség arányán múlik. Jelen esetben, mivel ők ketten szülők, örökre össze lesznek kötve, még akkor is, ha már ötvenéves lesz a gyermekük. De a magánéletükben nagyon fontos a függetlenség kialakítása és megélése. A szakítás, az elengedés gyászmunka, a gyász megélése nélkül ez nem történhet meg. Úgy tűnik, a férjednek és a volt feleségének még van lerendeznivalója, de ezt nekik kell elintézniük. Amiben te segíthetsz, hogy – lehetőleg indulatok nélkül – beszélgetsz erről a pároddal, és segítesz neki meglátni, kimondani dolgokat.

Azt írod, az exfeleség úgy tekint a férjedre, mintha még az övé volna. Én alapvetően gyermetegnek és illuzórikusnak tartom az effajta birtoklást. (Ehhez a „játékhoz” mindkét fél kell.) Nem hiszem azt, hogy birtokolhatunk bárkit is. Hogy az egyik lélek azt mondhatja a másiknak: „Enyém az időd, az érzéseid, a gondolataid, a szexualitásod! Csak rám vágyhatsz, velem lehetsz, engem kívánhatsz! Csak én érdekelhetlek igazán!” Minél inkább ezt éli meg valaki, annál távolabb tolja magától a másikat. Gondolj csak bele, akár egyetlen emberrel, dologgal kapcsolatban hányszor változtak az érzéseid és gondolataid, hányszor cserélődött már ki a „szemüveged”, amelyen keresztül a világot nézed!

Úgy gondolom, mindig az a tanítónk, aki stresszt, rossz érzést hoz föl bennünk. Ő az, aki megmutat valamit abból, amin dolgoznunk kell. Te egy lezáratlan kapcsolatba csöppentél be, most szükség van a türelmedre, megértésedre. Mindamellett téged is megértelek, hogy tele a hócipőd.
Leírok neked egy elengedésgyakorlatot, amely – majd ha eljön az ideje, és nyitott rá a párod – segíthet az ex elengedésében. A gyakorlat a következő:
Az, aki el szeretné engedni a másikat, képzeletében jelenítse meg a következő képet: Képzelje el belső vetítővásznán, hogy leül egy asztalhoz, vele szemben pedig azt, akit el szeretne engedni. Gondolatban nézzen szembe a másikkal, és kezdje el föleleveníteni az első találkozástól az utolsóig mindazt, amit csak képes a tudatos szintre hozni. Lehetőleg minél részletesebben, plasztikusabban élje át az emlékképeket.
Eközben a következő tudatos légzést végezze: Képzelje el, hogy amikor beszívja a levegőt, szeretettel visszaveszi mindazt az energiát, amit ő tett bele a kapcsolatukba. Amikor pedig kifújja a levegőt, azt tudatosítsa magában, hogy szeretettel visszaadja mindazt, amit a másiktól kapott. Itt nem az emlékek visszaadásáról van szó (azok nyilván megmaradnak, ettől senki nem lesz amnéziás), hanem az ENERGIÁKRÓL, amelyek összekötnek két embert. Attól még, hogy az energiaszálak elvágódnak, az emlékek megmaradnak. Nagyon fontos, hogy mindez tiszta aggyal és szívvel, szeretettel történjen.
Amikor úgy érzi az illető, hogy minden olyan emlékképet földolgozott, amelyet képes magában fölhozni (ezt lehet egy, de akár több alkalommal is végezni), akkor gondolatban növessze a szeretet rózsáját (használhat más szimbólumot is, amely neki kedves), adja át a másiknak, és köszönje meg mindazt, amit tőle kapott. Utána pedig lássa maga előtt, hogyan távolodik a másik. Hogyan lesz egyre kisebb, kisebb, egy pont, végül már nem is látszik.

Ami még segíthet a kötelékek oldásában, az a Hellinger-terápia. Elmehet a párod is, de akár te is elviheted az ő problémáját, amely immár a tiéd is. Érdekes felismeréseket hozhat számodra, hogy te miért kerültél ebbe a helyzetbe, miért vonzottad be az egészet, miért kellett megélned.
És még valami, amit nem győzök elégszer ismételni: a gyermeknek soha ne mondjatok semmi rosszat az anyukájáról! Annyit persze megoszthatsz vele, hogy érthető, hogy az anyukája most haragszik rád, hogy szenved, de te ettől őt még szereteted, tiszteled, és bízol benne, hogy jó viszonyban lesztek.
Ez lenne mindenki számára a legoptimálisabb és legbölcsebb megoldás, de ehhez te is kellesz.

Minden jót, sok-sok erőt és türelmet ebben a közös rendrakásban!

Soma Mamagésa