Mi vonz engem egy férfiban?

A mérleg egyik serpenyőjében a pillanatnyi benyomások, az érzékeinket épp csak meglegyintő, halovány ingerek. Valljuk be, kár lenne értük, ha nem lennének. De a másikban! Ott állnak az érzékeinket viharként felkorbácsoló, a tudatalattinkba beívódó, a lelkünket örökre fogva tartó, életünket meghatározó áramütések. Legyen az egy rekedtes, mély férfihang, egy bódító, erotikus illat, egy csók fenséges íze, egy démoni erőt sugárzó tekintet- megveszünk érte. De vajon hihetünk-e az első benyomásnak? Nem csapnak-e be hosszú távon az ösztöneink?

A csókod íze...

Bártfai Andrea

Kevesen mondhatják el magukról, hogy már fiatalon olyan biztos érzékkel választottak maguknak párt, mint Bártfai Andrea. 22 esztendővel ezelőtt.

Pontosabban a férje, Krisztián választotta őt. Már tizennégy évesen ott legyeskedett a lány körül a gimnáziumban. Andrea azonban úgy gondolta, ráér még elkötelezni magát. Teltek a napok, az évek. Időközben elválaszthatatlan barátokká váltak. Sülve-főve együtt lógtak, de több nem történt közöttük. Egyszer csak Krisztián oldalán feltűnt egy szokatlanul szép, barnaszemű lány. Andreába belehasított a féltékenység: „De hiszen ez a srác az enyém!"

A sors fintora, hogy azokban a napokban Andrea elveszítette egy kedves hozzátartozóját. A lány szülei az elválaszthatatlan baráthoz fordultak, megkérték rá, hogy legyen szíves, segítsen feldolgozni a lányuknak a hírt. És ő segített. Ekkor esett meg köztük az az édes-könnyes-savanyú csók, amely azóta a családi legendárium része lett. Andrea mai napig őrzi az ízét. Azonnal megérezte, hogy rátalált a másik felére. Ahogy annak a gesztenyelevesnek az íze is felejthetetlen maradt, amelyet párja az első együtt töltött karácsonyuk alkalmával főzött neki.

Kezdettől sokat jelentettek számukra az ízek.

A másik bőrének, csókjának, főztjének zamata. Fiatalkori barangolásaik során a fiú gondoskodott róla, hogy Andrea csirkemellhez és hasábburgonyához szokott ízlését bővítse, gazdagítsa. Az étlapon ma már két lányuk, Luca és Liza kedvenc ételei is szerepelnek. Andrea azóta arra is rájött, miért ízlenek neki különösen ezek a gasztronómiai újdonságok:

- A párom szívét-lelkét beleadja a főztjébe. Imádom nézni a mozdulatait, ahogy a fűszerekkel bűvészkedik. Nagy varázsló! És én mindig megérzem a bőrén azt a fanyar, provanszi vagy éppen toszkán fűszerekkel kevert citrom ízt, amiről rögtön a fiatalságunk jut eszembe.

Ne nézz rám így!

Tibenszky Moni Lisa

Tibenszky Moni Lisa ránézésre kis vadócnak látszik. Kortalan, vagány nőnek, aki bárkinek képes lenne elcsavarni a fejét. Vajon egy ilyen nőt mivel lehet megzabolázni?

- Egy tekintettel - válaszolja kacagva. - Egy átható, mély, fürkésző pillantással, amelytől megremeg a térdem, és úgy érzem, elvesztem. A mostani párom nézett így rám, amikor egyszer egy koncertjén - dzsesszdobos a drágám -, a Művészetek völgyében találkoztunk. Korábban is ismertük egymást, de akkor úgy látszik, eljött a perc, amikor ennek a kapcsolatnak szorosra kellett fűződnie. Nem lehet elfelejteni azt a tekintetet! Izzott. És hűtött. Ölelt és marcangolt egyszerre! Gergő a szemembe nézett, és mindent fölkavart bennem. Amikor néhány hónap múlva már a lelkem legutolsó titkos területeit is földerítette - amelyek olyan mélyen voltak, hogy addig én magam se tudtam róla -, iszonyúan megijedtem. Emlékszem, zokogva álltam Pécsett, a Vasarely Múzeum előtt, és azt kértem tőle, fogja kicsit vissza magát, ez egyszerre sok nekem. Mindig olyan lány voltam, szangvinikus, fékezhetetlen, aki szereti a maga kezében tartani a sorsát. Aki látott engem karaoke buliban a bárpult tetején mulatni vagy cigánylakodalomban mezítláb táncolni, tudja ezt. Megdöbbentett, hogy valaki jobban tisztában lehet azzal, mi játszódik le bennem, mint saját magam. Ez a férfi egész egyszerűen kicsomagolt engem. Letépte rólam a sallangokat, és elárasztott érzelmekkel, gondoskodással. Meggyőződésem, hogy ennyi beleérző képességre csak nagyon érzékeny művészlelkek képesek. Nagyon jó társ és apa. A kisfiunk, Soma két és fél éves. Szerencsére a párom azt is érzi, hogy a szabadság mennyire fontos nekem...

Az előző kapcsolataimban is feltűnően fontos volt nekem a tekintet. Kizárólag szép szemű férfiakkal jártam. Akadt köztük a szoknyavadásztól a sportolón át a pszichológusig minden. Magam is sokarcú, ikrek aszcendensű ember vagyok, sokféle inger megérint. De azt hiszem, mára kiismertem, és elfogadtam magam. Tudom, hogy velem csak jó szóval, finoman, sok empátiával szabad bánni, mert különben fogom magam, és feltépem a kalitka ajtaját. Az előző kapcsolataim is heves „köd előttem köd utánam" jelenetekkel értek véget.

A hangod szólít...

Darnay Erika

„Hangod szólít, vágyat ébreszt mindenemben / Jöjj el, jöjj hát / Érzem a szívem vár, téged vár" - énekelhette volna évekkel ezelőtt Darnay Erika későbbi férjének Bródy János számát.

- Nagyon fiatal voltam, tízéves lehettem, amikor találkoztam az én édes jó urammal - emlékszik vissza Erika. - Nagyon boldog voltam, amikor a bátyám elhívott egy kirándulásra, aztán még boldogabb, amikor meghallottam azt a gyönyörű, barna hangot! A nálam hat évvel idősebb Darnay Lacié volt. Végigbeszélgettük a túrát azzal a kamasz fiúval. Verseket mondtunk, irodalomról csevegtünk. Fülig szerelmes lettem abba a bársonyos baritonba. Persze ez akkor még csak plátói kapcsolat lehetett, hiszen én általános iskolába jártam! Ő is, én is lelkes szavalók voltunk. A túra után az iskolai ünnepségen szerepeltem a kultúrházban, és ő is ott volt! Rettentően dobogott a szívem... majdnem belesültem a versbe. Amikor érettségizett, és megtudtam, hogy ő is fog verset mondani az ünnepségen, átmentem a gimnázium épületébe. Nem láttam a hatalmas tömegtől, de sosem felejtem el a hangját. Jobbágy Károly Az elhagyott repülőtér című versét szavalta nagy átéléssel. Később, mivel mi sümegiek vagyunk, ő pedig Pestről jött, elsodort minket az élet egymástól. Évekig nem találkoztunk, de a hangja emléke mindig bennem élt. Ha rá gondoltam, tisztán föl tudtam idézni az álomszép, mélybarna, bársonyos hangját. Az érettségim előtti nap reggelén összefutottunk a buszmegállóban... Jövőre leszünk harmincéves házasok. És azóta is ugyanolyan fontos nekem a hangja! Nemegyszer előfordul, hogy amikor kocsival megyünk valahova, megkérem, szavaljon nekem. Ő mondja a verset, és én csak hallgatom, hallgatom...

A fészek illata

Mészáros Ildikó

Ki gondolná, hogy valaki képes „kiszagolni" a nagy Ő-t? Márpedig Mészáros Ildikó huszonkét éve az illatáról megérezte, hogy megtalálta a párját...

- Két hónapja ismertük egymást, amikor először magához húzott, és én beleszagolhattam a nyakába - néz vissza a múltba ábrándosan Ildikó. - Rögtön tudtam: mellette fogok élni és megöregedni. Soha azelőtt nem éreztem ezt a semmihez sem hasonlítható, édes illatot. A fészek illata volt. Huszonkét éve történt... Azóta se hagyok ki egyetlen estét sem, hogy beleszippantsak a férjem nyakába. Persze az ember illata nem állandó. Volt egy időszak, mikor sokat dohányzott, és egy idő után már a gyerekek is mondták neki: „Nincs apaszagod!".

Már az illatáról megérzem, ha fáradt vagy ideges, vagy ha másnap beteg lesz. „Te nem vagy jól!" - mondom neki este, amikor még kutyabaja. Mikor ez először történt, csak nézett rám, nem hitte el. Most meg már azt gondolja, boszorkány vagyok, és „ráolvasom" a bajt - nevet Ildikó. - Három gyermekünk van, amikor megszülettek, az ő illatuk is rögtön belém vésődött. Túl azon, hogy az újszülöttnek van egy jellegzetes, véres, magzatmázas hús illata, mindegyiküké másmilyen volt. Például a fiam illata majdnem teljesen olyan, mint apukámé volt. A személyiségünkről ugyanúgy sokat elárul az illatunk, mint mondjuk a tekintet. Olvastam valahol, hogy a 17-18. századi Indiában, amikor még a szülők kötötték gyermekeiknek a házasságot, az egyetlen elfogadott válási oknak az számított, ha a pár nem bírta elviselni egymás illatát. Hát, én el se tudom képzelni, mi lenne, ha az orrom nem azt súgná nekem nap, mint nap: „jó helyen vagyok, biztonságban." Nagyon rossz, ha mondjuk a náthám miatt, nem érzek szagokat. Akkor nem tudok megnyugodni. Merthogy nekem néha a szavaknál ezerszer többet ér, ha odabújhatok, és beleszippanthatok a férjem illatába.

Mutasd a kezed!

Hartai Filiszár Ágnes

Hartai Filiszár Ágnes gyönyörű, titokzatos nő. Az a fajta, akinek a szeméből fátyolosan bár, de szinte süt az erotika. Nyilvánvalóan tudatában is van ennek.

- Nem tagadom, fontos nekem a párkapcsolataimban a szexualitás, de kinek nem? - vallja be kacér mosollyal. - Az első házasságomat nagyon fiatalon kötöttem, még nem lehettem tisztában ezzel. Böjtöltem is eleget. Azóta rájöttem, hogy elég egy férfi kezét megnéznem, azonnal kiolvasható belőle minden. Nem csupán az anatómiai felépítése, de a kreativitása, az igényessége, az intelligenciája is, és ezek természetesen a szexualitásban is nagyon fontosak. A második páromat már ezeket az adottságokat figyelembe véve választottam. Gyönyörű, elegáns ujjai vannak, amelyekből erő és határozottság sugárzik. A mozdulatait különösen szeretem. Ahogy megkeveri a kávéját, ahogy szivarra gyújt! A döntő momentum mégis a kézírása volt. Négy évvel ezelőtt, karácsonyra küldött nekem egy képeslapot. Csak három mondat állt rajta, de olyan szép, kalligrafikus, lendületes írással, ráadásul választékosan fogalmazva, hogy azonnal elhatároztam: „hozzámegyek feleségül!" Bárcsak már tizennyolc évesen is tudtam volna, mire van szükségem! De úgy beleszerettem egy nálam sokkal idősebb, jóképű üzletemberbe, hogy az orromig se láttam. Pedig édesanyám figyelmeztetett. Beleolvasott a férjem egyik szerelmes levelébe - már megbocsátottam neki, hiszen ő csak aggódott értem -, és feljajdult: „Ehhez a férfihoz akarsz te hozzámenni!?" Tíz év múlva, amikor kiderült, hogy a házasságom nem működik tovább, elővettem ezeket a leveleket, és megdöbbentem. Anyunak teljesen igaza volt! Én a rózsaszín ködön át sem az egyszerű mondatokat, sem a helyesírási hibákat nem vettem észre... Azt gondolom, párt választani igazából csak érett fejjel szabad. Amikor az ember már ismeri önmagát, és meg mer bízni az ösztöneiben.

Hallgathatunk-e megérzéseinkre?

Tegyi Enikő kineziológus

- Hosszú ujjak, elegáns kézfejek... Kissé ingoványos terep- véli Tegyi Enikő kineziológus. - Néhány amerikai viselkedés-genetikus valóban arra jutott, hogy egyes testi jegyek meghatározott belső alkattal járnak együtt, a széles alsó ajak például szerintük erős érzékiséget mutat, a vastag felső ajkú emberek sokat beszélnek az érzéseikről, a homorú orrnyergűek fokozottan igénylik az érintést, stb. Ám ezeket a jegyeket alaposan felülírja az emberek „programozása". A gátlásainkat, érzelmi blokkjainkat, hitrendszereinket értem ez alatt. Képzeljük el, hogy találkozik két csodás telt ajkú ember, aki tudat alatt azt gondolja, hogy a szex nem illik, vagy veszélyes, mert szoros kapcsolathoz vezethet, és „csak azt ne, anyámék is hogyan éltek egymással"... Micsoda veszteség! Ott állnak egymással szemben, az érzéki ajkukkal, és mintha üvegfal választaná el őket egymástól. A látszat tehát sokszor csal! Két fekete hajú férfi között ég és föld lehet a különbség, bármilyen izgalmas elképzeléseket is táplálunk a „déli típusról".

Amikor rózsaszín ködben úszva lángolunk egy férfiért, s aztán keserűen csalódunk benne, „megváltozott", „nem ilyennek gondoltam" hajtogatjuk - pedig csak saját magunk fel nem ismert, megtagadott tulajdonságait vetítettük ki a másikra. Ha egy nő nem tudja magáról, hogy erős szexualitású, és szelídnek, szolidnak véli magát, pedig lelke mélyén dehogyis, akkor nem ismeri fel másban sem az erős szexualitást, vagy annak teljes hiányát. Mert nem érzi! A blokk miatt ez a terület „vakfoltként" működik az érzékelésében.

Kizárólag saját elsüllyesztett „programjaink" feltérképezése és tudatos új választások útján juthatunk el odáig, hogy görcsmentesen, lezárt érzések és belevetítések nélkül annak lássuk a másikat, ami. Aki ezt az utat végigjárta, az jelen van a saját életében, bízik az ösztöneiben, mert érzi saját maga és a másik energiáit. Egy illatban, egy kézmozdulatban, akár egy érintésben felismeri a másik embert. Cseppben a tengert.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.