egy keresked rulta a virgokat, palntkat a Vr utctl a Dsa ndor trig (a Csap utca kt oldaln) fellltott asztalsorokon.

– Lassan mr hsz ve pakolgatnak minket egyik helyrl a msikra, arra hivatkozva, hogy nem illnk bele a vroskpbe – mondta az egyik virgkt (krte, nevt ne emltsk), aki lthatan nehz helyzetbe kerlt azzal, hogy jl megszokott strbl egy keskeny asztalra kellett kltznie. A fldn mellette ldk, vdrk, szalagok, sznes paprok, dsztshez szksges zldek, s mg sorolhatnnk.

Felhborodsa rthetbb vlik, ha hozztesszk: a virgos pinck tbb szz mterre „kerltek”, csakgy mint a vzvteli lehetsg, a korbbi virgpiaci kzkt.
– Nem tudom, hogy mi lesz nyron, ha htgra st a nap, mert a virgok pillanatok alatt megfonnyadnak majd, de az se jobb, ha esik, mert nem lesz mi al behzdni.

Azt mondtk, nem llthatunk strat – magyarzta a Bai Gl Ferencn virgkeresked, aki egy asztalbrletrt most 5500 forintot fizet, s mg gy is rl, hogy jut, hiszen flszzzal kevesebb van, mint a rgi helyen.

gy tudjuk az rusoknak jobb, ha megbartkoznak a mostani helyzettel, mert november 1-jig valsznleg mr ott maradnak. De nemcsak nekik kell megszokni a vltozsokat.

A Csap utca lezrsval a forgalmi rend is jelentsen talakult. Mg korbban az rpd tr fell egy-egy sv ment jobbra, balra s egyenesen, addig ez most egy jobbra s kt balra kanyarod svra vltozott, ami miatt meg kellett szntetni a Burgundia-Csap utck sarkn lv gyalogostkelt – vgleg.

– Korbban a gyalogosok ott akkor kaptak zldet, amikor az autsok balra s egyenesen.

Most, hogy kt balrakanyarod sv lett, mr veszlyes lenne a gyalogosokra nzve ez a rendszer, s a forgalom is feltorldna, ezrt dntttnk az tkel megszntetse mellett – tjkoztatott Gbor Zsombor, a vroszemeltetsi oszly vezetje.