Mr cstrtk reggel arrl szltak a hrek, hogy prilistl 10 szzalkkal emelkedik a gz ra, majd dlutn Szollr Domokos kormnyszviv ltal kiadott kzlemny is megerstette ezt. Ezek szerint a rendszer jraszablyozsval s a kormnyzat szigor eljrsval sikerlt elrni, hogy az elzetes 17–20 szzalkos becslsekkel szemben tlagosan 10 szzalkkal emelkedik a gz ra az elz hnaphoz kpest. A fvrosban ennl kisebb mrtkben, tlagosan 8,7 szzalkkal drgul a gz. Egyedl a Tigz emel 10 szzalknl nagyobbat, 12,2 szzalkot.

Minderrl a gzszolgltattl szerettnk volna informcit kapni, de Gyrsi Pl a Tigz Zrt. sajtszvivje tbb alkalommal is arra hivatkozott, hogy az illetkes Magyar Energia Hivataltl (MEH) mg nem kaptak hivatalos rtestst az remels mrtkrl, addig pedig nem nyilatkozhat rla. Hozztette, ettl fggetlenl elkpzelhet, hogy valban ekkora lesz a mrtke.

Arra krdsre, hogy mirt trhet el a nvekeds kzel 4 szzalkkal a vidk s a fvros kztt, Gyrsi Pl azt a vlaszt adta: mert a Tigz fajlagos szolgltatsi kltsgei a teleplsek elszrtsga miatt jval magasabbak, mint Budapesten. Pldaknt az E.ON-t emltette, ahol emiatt szintn nagyobb mrtk volt az ramemels, mint ms szolgltatknl.

HBN

© 2005-2010 - Inform Mdia